Milyen hozamot vár el a tőkebefektető? Mennyi időre tervez, és hogyan száll ki a vállalkozásból?
Ebben a bejegyzésben folytatjuk, és le is zárjuk az uniós finanszírozású SZTA, a JEREMIE-alapok, illetve a privát kockázatitőke-befektetések legalapvetőbb jellemzőinek összehasonlítását, mellyel kezdők számára is igyekszünk megkönnyíteni a befektetés előkészítését.
A magas, átlag feletti elvárt hozamokkal kalkuláló befektetők alapvetően azzal számolnak, hogy 10 befektetésük közül 1-2 lesz üzletileg igazán sikeres, ami fedezi az ő költségeit a maradék 8-9 projektben és biztosítja a kockázatvállalás tisztességes hasznát. Mindez jelentős kockázatot jelenthet a saját vállalkozását vezetőként építő partnernek, ezért komoly felkészülést és körültekintést igényel az üzleti és pénzügyi tervezésben.
Milyen hozamot vár el a befektető?
Az SZTA befektetései az átlagos piaci elvárásoknál mérsékeltebb hozamszinttel számolnak. Ennek üzleti értelme és értéke az a cél, hogy a valós növekedési potenciált kihasználva sikeressé tegyen minden egyes befektetési projektet, azaz a relatíve szerényebb eredményekben és a biztosabb sikerben bízik. Ezért a befektetés előkészítése során a vállalkozásokkal közösen reálisan elérhető üzleti és pénzügyi célokat határoz meg, és a projekt során végig támogatja ezek megvalósulását. Az ilyen befektetések elvárt, mérsékelt hozama körülbelül 12-15 százalék. Fontos megjegyezni, hogy az SZTA célcsoportja alapvetően a már működő, „hagyományos iparágakban” tevékenykedő vállalkozások, akiknek az éves növekedése jóval mérsékeltebb egy induló, innováció-vezérelt vállalkozásnál, miközben az SZTA – mint állami befektető – nagy hangsúlyt fektet a foglalkoztatás növelésére is.
A különböző befektetői hozam-elvárások fényében világossá válnak a különbségek abban is, hogy miért és hogyan lép be közvetlenül a befektető egy-egy cég irányításába – fejben a vállalkozásoknak erre is előre fel kell készülniük. Egy mérsékelt elvárásokkal a stratégiai döntéshozatalba szükség esetén bekapcsolódó kisebbségi tulajdonos mellett a projekt sikerét leginkább a menedzsmenthez fűződő megalapozott bizalmi viszony, a magas hozamot elváró többségi tulajdonosnál viszont a külső partner egyéni döntései és kompetenciája határozza meg. A nagyobb hozamért cserébe egy privát kockázati tőkebefektető védelmező és támogató inkubátorként működik, piacot épít, és folyamatosan a cég mellett áll az együttműködés során. Sok esetben használja iparági, vagy menedzseri tapasztalatait és kész arra, hogy akár napi szinten részt vegyen a vállalkozás építésében, vagy megkeresse azokat a vezetőket, akikkel kiegészítheti a cég menedzsmentjét.
Mennyi időre tervez a befektető?
Az SZTA projektjeit 4-5 éves időtartamra tervezi; befektetői jelenlétét egy-egy vállalkozásban pedig 7 évben maximálja. A 4-5 év alatt ugyanis a vállalkozásnak el kell jutnia arra a pontra, ahol ki tudja vásárolni az Alapot – ha ő is úgy akarja. Privát tőkebefektetőként nehéz pontos időtávban gondolkodni és tervezni. Fő gyakorlati szabályként az üzleti modell határozza meg, hogy a cég mikor ér olyan fázisba, hogy a legjobb áron adhassa el tulajdonrészét a befektető. Ez átlagban 3-4 év, és bár az első JEREMIE-exit két év alatt megtörtént, több olyan cég is van a piacon, amelyben a befektető „benn ragadt” hosszú évekre.
Hogyan száll ki a tőkéstárs a vállalkozásból?
A privát alapkezelők és a JEREMIE program is azt a célt tűzi ki, hogy a lehető legmagasabb áron, a piaci lehetőségeket kihasználva értékesítsen egy adott vállalkozást. Ennek oka igen egyszerű: a kockázati tőkés olyan fázisban lép be a vállalat finanszírozásába, ahol még jó eséllyel csak ötlet van, azonban termék, illetve piaci teljesítmény nincs. Ezt a kockázatot árazza be úgy, hogy a jövőbeni eladási árat maximalizálja, biztosítva, hogy az esetlegesen elbukott ügyletek forrásait is képes legyen finanszírozni. Ez az üzleti magatartás tehát teljes mértékben elfogadott és érthető, hiszen korai fázisban sokkal jelentősebb a kockázat.
Az SZTA logikája ettől eltér: olyan vállalkozásokba fektet be tőkét, amelyek már bizonyítottak; ahol a termék, a piac és a menedzsment egyaránt a helyén van, tehát a piacra lépéssel és a kezdeti problémákkal nem kell megküzdeni. Ez kevésbé kockázatos befektetési forma, mint a start-up finanszírozás; nem kell napi szinten részt venni a működésben, a céget zavartalanul viszik a korábbi vezetők. Sok esetben a cégvezető és a tulajdonos is ugyanaz a személy, akinek fontos, hogy az általa felépített vállalkozásban csak ideiglenesen legyen idegen tőke. Az ő esetükben az SZTA szerződésben rögzíti, hogy az előre megállapodott időpontban, egy előre megállapodott áron az eredeti tulajdonosok, maga a vállalkozás vagy a tulajdonosok által kijelölt harmadik személy megvásárolhatja a tulajdonrészt az SZTA-tól. Nincsenek újabb költségek, nem várt események: ha a befektetési folyamat idején közösen elfogadott üzleti tervet a vállalkozás végrehajtja, akkor kell, hogy legyen annyi eredmény a vállalkozásban, hogy terv szerint kivásárolhassa a tőkealapot. Így a tulajdonrész oda kerül vissza, ahol a tőkebefektető belépése előtt volt.
Sorozatunk előző részei:
Széchenyi Tőkebefektetési Alap, JEREMIE vagy privát kockázati tőke? – I. rész
Széchenyi Tőkebefektetési Alap, JEREMIE vagy privát kockázati tőke? – II. rész