Annak a cégvezetőnek, aki külső tőkét szeretne bevonni cégébe, tudnia kell, mi vezérli a tőkebefektetőt, hogy fel tudjon készülni egyrészt a jelentkezésre és a tárgyalássorozatra, másrészt a közös érdekeken és közös célok megvalósításán alapuló többéves közös munkára. Egy mindkét félnek előnyös együttműködés eléréséhez mindig érdemes felmérni, hogy milyen célok vezérelhetik a másik felet. Tőkebefektetők esetében tehát például azt, hogy mit vár el tőlünk, vagy hogy miért szeretne a döntésekbe beleszólni. Ezért most játsszunk el a gondolattal, hogy tőkebefektetők vagyunk!
Minden egyes vállalkozónak egyszer érdemes belegondolnia abba, hogy hogyan kezdené el kihelyezni a pénzét, ha egyszer felcsapna tőkebefektetőnek. Tegyük fel, hogy hosszú évek alatt összegründolt, vagy épp hirtelen örökölt pénzünket olyan helyre szeretnénk befektetni, ahol van rálátásunk és ráhatásunk. Tehát például nem szeretnénk, hogy a befektetésünk alakulása csak a külső, világpiaci trendeknek legyen kitéve, kamatoztatni szeretnénk üzleti érzékünket, és mondjuk egy termék vagy szolgáltatás létrehozásában, terjesztésében is részt szeretnénk venni. Minden bizonnyal egy (vagy több) vállalkozás lesz a lehető legjobb befektetési célunk.
Milyen céget keresünk? Természetesen lehetőleg olyat, amely korábbi működése alapján bizonyítottan képes lehet a növekedésre, amely olyan termékkel vagy szolgáltatással rendelkezik (vagy fejleszt), amelynek hiszünk a piaci potenciáljában, és amelyet olyan emberek irányítanak, akikben és akiknek a képességeiben bízunk, illetve akikkel szívesen dolgoznánk együtt évekig. Annak érdekében, hogy a befektetés kockázatát a lehető legjobban csökkentsük, ezeket még a befektetés előtt minden lehetséges eszközünkkel igyekeznünk kell igazolni.
Kiválasztottuk a céget, jogi és pénzügyi átvilágítással megbizonyosodtunk a cég megfelelő és transzparens működéséről és hátteréről, alaposan megismertük a terméket és az üzleti tervet, valamint a tárgyalássorozatok során sikerült jó viszonyt kialakítani az alapítókkal. Úgyhogy meg is egyezünk a befektetésről: befektetünk 100 millió forintot, és öt év múlva viszontlátunk mondjuk 175 milliót. Igen ám, ez jól hangzik, de öt év alatt nagyon sok minden történhet, mi pedig biztosan szeretnénk tudni, hogy a pénz jó helyen van, és azt a cég vezetői megfelelően kezelik, és a megfelelő időben jó döntéseket hoznak. Bármennyire is szeretnénk, erről a befektetés előkészítése során sosem fogunk tudni megbizonyosodni.
A befektetési időszak alatt valamilyen szintig nekünk is jelen kell lennünk a cégben, hogy legyen ráhatásunk a dolgok alakulására, hogy majd ne érjen meglepetésként, ha például egy jóhiszemű vezetői döntés miatt a cég nehéz helyzetbe kerül. Nagyon sok cég bukik el kisebb-nagyobb belső hibákon, és nem szeretnénk, ha az a cég is ezek között lenne, amelyben 100 millió forintunkat helyeztük el. Ezért pedig minden lehetséges eszközzel, és az alapítók számára is elfogadható döntési jogkörrel érdemes, sőt be kell biztosítanunk magunkat. Ennek köszönhetően úgy tudjuk segíteni a cég bővülését, hogy közben teljesen rálátunk az összeg felhasználására, és meg tudjuk akadályozni a rossz döntéseket, vagy minimalizálni tudjuk azok cégre gyakorolt negatív hatásait. Tehát ahhoz, hogy a mi tudásunk, tapasztalatunk, hozzáadott értékünk is érvényesülni tudjon a cég működésében, illetve a kockázatvállalást megosszuk, szükségszerűen az alapítók egyes döntési jogait csökkentenünk kell.
A piaci tőkebefektetők egy része (pl. stratégiai befektetők) többségi tulajdonrészre hajt a célvállalatban, ezzel biztosítja, hogy nála legyen a kontroll, hogy ő határozza meg a cég stratégiáját. Ezzel szemben például az állami befektetők, amelyek európai uniós forrásokból gazdálkodnak (pl. Széchenyi Tőkealap-kezelő), csak kisebbségi tulajdonrészt szerezhetnek és szereznek, ami eleve azt jelenti, hogy az irányítás alapvetően az alapítók kezében van, a kisebbségi tulajdonos pedig különböző döntési, illetve a tulajdonrész megvédését biztosító jogokkal tudja saját pozícióját megerősíteni, és persze a pénzének megfelelő felhasználását garantálni.
Szóval látni kell, hogy például az SZTA nyilvános term sheetjében felsorolt taggyűlési jogkörök amellett, hogy a tőkebefektetőt – ebben az esetben pedig az Alapkezelőre bízott európai uniós források megfelelő felhasználását is – védik, az alapítók számára is biztosítékot jelentenek ahhoz, hogy a stratégiai, illetve a nagyobb fontosságú döntések egyfajta üzleti-szakmai szűrőn is átesnek. És ez azért is működik jól a gyakorlatban, mert mindkét felet ugyanazok az érdekek vezérlik a cég bővülése és sikere szempontjából. És bár elsőre furcsának tűnhet, de ha jobban belegondolunk, teljesen logikus, hogy a cégek gyakran még hálásak is a befektetői kontroll és a rendszeres monitoring meglétének, ugyanis ez segíti hosszú távon fenntartani a tiszta és hatékony cégműködést is.
Az SZTA nyilvános term sheetjében szereplő taggyűlési jogkörökről egy következő bejegyzésben írunk bővebben.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]