A korszerű ipari termelés és az okosgyárak működésének megismertetését célul kitűző Ipar 4.0 Mintagyár program első kiemelt eseményét november 17-én szervezik meg. Jó hír a nem közép-magyarországi érdeklődőknek, hogy a rendezvény országos szintű: összesen 11 megye 25 gyárában lehet tanulni a jövő ipari termeléséről. A Nemzetgazdasági Minisztérium által elindított Modern gyárak éjszakája projektet itt mutattuk be bővebben. Dióhéjban azért érdemes annyit elmondanunk róla, hogy a program keretében Ipar 4.0 mintagyárak, valamint egy Ipar 4.0 Technológiai Központ fog létrejönni, amely segíteni fogja a hazai kkv-kat termelési rendszereik modernizálásában. A 2019-ig tartó projekt szemléletformáló kampánnyal indul, amely során a cégekkel megismerteti az Ipar 4.0 módszerek és technológiák előnyeit. Ennek egyik szerves része az idén és jövő ősszel is megrendezésre kerülő Modern Gyárak Éjszakája, amelyen a szervezők a jövő vállalkozóit és szakembereit, valamint a pályaválasztás előtt álló fiatalokat és a jelenlegi munkavállalókat várják az ország minden pontjáról. Az idei eseményt november 17-én tartják 16 órától 22 óráig összesen 25 gyárban. Budapesten hat helyszín ad otthont a programnak, emellett több megyeszékhelyen (Debrecen, Nyíregyháza, Eger, Miskolc, Székesfehérvár, Veszprém, Győr, Kecskemét) is készülnek a gyárak a látogatók fogadására, de számos kisebb település, például Lövő, Szikszó, Veresegyház, Maklár vagy Kőszárhegy nyitott gyárait is érdemes lehet megtekinteni. A szektorok közül az autóipart (6), a gépipart (5) és az elektronikát (5) képviseli a legtöbb nagyvállalat, mellettük többek között az élelmiszeripar, a fémipar, az energiatermelés vagy épp a gyógyszeripar jövőjébe is be lehet tekinteni. Bár a programok gyáranként eltérőek lesznek, a látogatók alapvetően az Ipar 4.0 főbb elemeivel, például a modern, automatizált és digitalizált ipari termeléssel, a smart factorykkal vagy a CPPS rendszerekkel (Cyber-Physical Production System) ismerkedhetnek meg. [post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter] A programban részt vevő ismertebb globális márkák közül a teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni az Audi Hungariát (ők az SZTA egyik izgalmas portfóliócégével is együttműködnek), a Bosch cégcsoportot, a Continentalt, a Hell Energyt, a GE Hungaryt, a Siemenst, a Legót és az Egist, de magyar hátterű, családi vállalkozásokból kinőtt gyárak is részt vesznek a programban (pl. Macher Zrt, Simon Műanyagfeldolgozó). A vállalatok teljes, iparág és térkép szerint szűrhető listáját, bemutatkozó szövegeit, valamint címeit az Ipar4.hu weboldalon lehet megtekinteni. A legtöbb programra még lehet regisztrálni. Ipar 4.0 témában írt korábbi blogbejegyzéseinket ezen a linken gyűjtöttük össze, érdemes böngészni közöttük. A negyedik ipari forradalom várható kihívásai és a digitális átállás előnyei mellett hasznos tippeket is megosztottunk, és az ipari vállalkozásoknak szóló konkrét támogatási lehetőségekről is beszámoltunk. A növekedni kívánó ipari vállalkozásokat kereső Irinyi Tőkealap tőkeprogramjáról itt, Ipar 4.0-s fejlesztési céljairól pedig itt írtunk. https://szta.hu/blog/hogyan-tamogatja-az-ipar-4-0-mintagyar-projekt-az-ipari-kkv-k-fejlodeset/