Elemzők szerint a következő években évi 4 százalékos hazai GDP-növekedés is elérhető, amelyhez többek között szükség lesz a magyarországi autóipar bővülésére, valamint a kkv-k exportképességének növelésére is. A 2014-2020-as költségvetési ciklus EU-forrásainak lehívása, valamint az ipari vállalkozások fejlesztését finanszírozó állami programok várhatóan jelentős mértékben támogatják majd e célok elérését.

Magyarország az autóipari termékek, alkatrészek tekintetében regionális központnak számít, a járműgyártás a gazdaság bruttó hozzáadott értékének mintegy 5 százalékát adja, miközben képes stabilizálni hozzá kapcsolódó iparágakat is (pl. vas- és fémipar, gépgyártás, elektronikai ipar). A kelet-közép-európai régió költség- és versenyelőnye a kontinensen belül elsősorban az olcsó, rugalmasan foglalkoztatható, motivált és hatékony munkaerőből, továbbá a fő piacok gyors és olcsó eléréséből fakad. A régió valamennyi jelentős járműgyártó országára, így Magyarországra is jellemző, hogy az utóbbi egy-két évben lelassult a korábbi lendületes termelés-bővülés. Változást indíthat el azonban, hogy 2017-től és 2018-tól újabb autóipari beruházások várhatók hazánkban, ami egy felkészült, minőségi termékeket és szolgáltatásokat biztosító beszállítói hálózat meglétét is szükségessé teszi. Egy versenyképes kkv-kból álló hazai beszállítói kör pedig a későbbiekben további járműipari óriások megjelenéseit, beruházásait is magával vonhatja, ami mind a hazai autóiparra, mind az ipari termelés volumenére pozitív hatással lehet.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Az ipari termelés volumene mellett a hatékonyságot és korszerűséget növelő innovációs tevékenység és az üzleti folyamatok digitalizálása is fontos szempont a beszállítókat kereső nagyvállalatoknál. Az egészségügyhöz hasonlóan ugyanis az autóipar is jelentős mértékű megújuláson megy keresztül, ahol a nemzetközi trendek által támasztott autógyártói igények diktálják az iramot. Ebben a helyzetben pedig a felkészült, változásokra rugalmas és innovatív beszállító cégek jelenthetik a megoldást. A kormány iparfejlesztési stratégiája, az Irinyi Terv hét kiemelten támogatandó iparágai közt elsőként említi a járműipart. A stratégia célja az autóipar területén, hogy a következő években mind a személyautók, mind a közösségi közlekedés lebonyolítására alkalmas járművek gyártása is növekedjen Magyarországon.

Ehhez – ahogy az ipar többi területén is – képessé kell tenni a kkv-kat közepes vagy nagy feldolgozottsági szintű termékek előállítására, bővíteni kell a nagy nemzetközi cégekhez beszállítani képes vállalkozások körét, valamint a cégeknél javítani kell a K+F+I hajlandóságot és képességet, hogy az általuk beszállítóként legyártott termékek egyre nagyobb hányada saját fejlesztés eredményeként jöjjön létre. Ennek érdekében a hazai ipari kkv-k számára 2017-től a korábbinál több finanszírozási forrás áll rendelkezésére fejlesztési, terjeszkedési céljainak megvalósításához. Érdemes kiemelni, hogy idén több százmilliárd forintnyi forrás válik elérhetővé a kkv-k számára különböző céljaik megvalósításához pályázati és kombinált hotel formájában, illetve idén három projekt indulhat el a járműgyártás és az ipari digitalizáció területén az NGM összesen 14 milliárd forintos beszállítói programjában.

Emellett pedig a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. tőkeprogramjaként idén kezdi meg tevékenységét a hazai iparfejlesztési célok megvalósítását támogató Irinyi Kockázati Tőkealap I. és II. Ez utóbbi program várható sikerességét és hatékonyságát erősíti, hogy az Alapkezelő az SZTA tőkeprogramján keresztül egyedülálló tapasztalatokat szerzett jármű, gép- és fémipari vállalkozások finanszírozásában.